"Ha elutasítalak, nem létezel. Te sem és a félelem sem. Mert nem tanítottak meg engem sem szeretni. Szeretetem önzésből fakad. Ha képes lennék rá, nyernék általad. Hitet. S főleg a holnapot. Hozzá az erőt. Szembenézni. A mással. A különlegessel. A hétköznapival. Magammal. Ne haragudj, ha bevallom, hogy nem rossz vagyok, hanem félek."
/Tisza Kata/
Anyák napja után szabadon
Anyád. Tied. Enyém. Írok. Anyámról. Anyámról írok. Is. Róla is. Anyák napja elmúlt. Mindegy.
Csak azért is. Csak most. A franc se tudja miért. Mert kell. Jött. Mondom, mert kell. Mert jó.
Kell. Mert a szavak játékosak. Súlyosak is. Matek is. Kicsit. Visz előre. Mint, mindig. Direkt. Most.
Én is játszom velük, ők is énvelem. Rím, ha akarom. Karomba ragadom... De ez ide nem jó. Most nem, rím nem kell. Nem akar jönni. Illeni ez nem ide. Ez most nem egy versíró pályázat: hagyjál engem békén! Csak írnék, nem rímelek. A lényeget mondanám végre. Ennyi.
Utak.
Anyám karikákat írt le. Szépeket. Nem "kéterrperpí". Nem sima. Nem leírható. Összevissza. Egyenlet nincs. Kényszerből - és nem szerelemből - kikötött, kötött ki ott, ahol. De soha, nem kárhoztattam, vagy ítéltem meg őt ezért. Kellett volna. Ő dolga. Nem menekülés ez. Már tudom: gyávaság. Vagyunk mi is gyávák. De anya ne legyen... Anya lépjen. Mondom én.
Lehetett volta kutató, vezető, vagy alkoholista. Jó úton haladt. Mindenfele. Felnevelt egy izmos meleget, egy "félhazug" útkeresőt és eltemetett egyet. A negyedik te magad légy. Ő élete. Ő élete. Ő élte le. Ő élte ezt. Bár őt mostanság senki nem kérdezte. Ő dolga. Nem védem, nem várom. Nem vádolom. Mondom. A lényeget. Kell, nem kell. Tedd ahova akarod. Ő. Kész. Tovább.
Ő élete,amiről csak részben tudtam. Részint, meg részben a hátsó ajtókon. Részben,egészben, mert korán elfutottam. Azért, hogy szinte ugyanazt az utat járjam be. Vicces. Ugyanazt,mint Ő. Mert nem akartam több verést, több fizikai fájdalmat...Lavór és törött fej. Az első megcsókolt szomszéd lány keze is.
"Most" meg mindenki megint csak csodálkozva, 'fejfélrefordítva' néz: jajj, hát én nem láttam semmit! Na ja! Persze, nem láttál semmit. Nem én vérem, nem én vérem, nem én vérem. Vagy vétkem? Nos: hogy is van ez? Vergődöm nem ítélek. Adassék meg ez nekem.
Anyám. Anyád. Tied.
Volt aki lekurvázta, mert 3 férfitól is szült (sose tudtam miért?)..."minden nő kurva, azt mondák korán"...valahol, valakik borzasztóan felszínesen: mondom én, minden nőnek lába között fegyver. De az élet maga...férfi vagyok, nekem ne mond, hogy az egészségesen finom szerelem hidegen hagy...tisztelet is kell. Sőt. Több. Az kell igazán ide.
De te is tudod miről beszélek. Nekem legalább ne hazudj!...talán csak TE nem mered kimondani.
Szóval ennyi. A többi eldől odafenn! Hibáztasd magad mikor másfele jársz. Net. klikk. Pfff! Ennyi. Mondom megint.
Bár volt, hogy hibáztam, mindig igyekeztem a lényeget megragadni. Hol a munkában, a zenében, hol a táncban. Ami jött. Amit adott. Adatott. Saját tapasztalat miatt. Megküzdöttem a morzsákért! A tények. A lényeg. Nézd.
Ennek ellenére, éppen ezért mondom: soha senkinek nem tűröm el, hogy az anyját bántsa, vagy tisztelettel ne viseltessen iránta.
Anyám egyszer meg fog halni. Ez nem kérdés. Nem várom.
