XIX. századi
történelmünk legfényesebb időszaka 1848 márciusa. Gyönyörű elképzelni
azt, ami nem valósulhatott meg. A reformkori evolúciós folyamatok idején
még senki sem merte a nép képébe vágni: ha nem tetszik, tessék
forradalmat csinálni!
A forradalmat nem csinálják. A forradalom, a revolúció lesz, olyanképpen
lesz, mint tavasszal a virág, a tisztító újraszületés.
A revolúció fájdalmas, véres, szárnyalóan gyors. A végső eredmény tiszta
és makulátlan. Az evolúció fájdalmas, kimutathatóan nem véres, és
lassú. A végeredménye csak reményt keltő, de nem egyértelmű.
Nincs
választás, a folyamatok öntörvényűek. Nem attól lesz hajnal, hogy a kakas kukorékol.
Akkor még tudták ezt. Tudta a két óriás személyiség is, hogy nem
azonosak sem a robbanással, sem a folyamattal. Csupán szolgálták azt. Ez
tette őket naggyá, nevükhöz kötve Márciust, és annak üzenetét.
Emlékezzünk és tanuljunk.
Ünnepelve tanuljunk. Az ünnep az ember maga alkotta ereje a felejtés
veszedelme ellen. Feleleveníti azt ami történt, és azt is aminek
történnie kellene. Sőt, fiktív módon megvalósítja azt is, ami
történelmileg még lehetetlen.
Ezért kell, hogy a lelkünk szabad legyen. A hangunk legyen igaz az
emlékezésben. Rettentő nehéz fogalmakat és embereket összehasonlítani.
Próbáljuk meg mégis.
Emlékezzünk az összehasonlítással.
A fékezhetetlen forradalmi költő rajongói általában idegenkedtek a
forradalmat fékező politikustól. A nemes gróf hívei rendszerint utálták a
lázadó szegénylegényt. Vagy Petőfi , vagy Széchenyi. Így állt a kérdés
több mint egy évszázada, és így áll ma is.
Éveken át éltek egymás mellet, egy városban, amelynek kevesebb lakosa
volt mint a mai Miskolcnak. A Duna-parti Ullmann ház alig volt messzebb
Petőfi gyakran változó lakásaitól, mint most a két szobor egymástól. A
magyar történelem legigazibb nagyjai közé tartoznak, de kapcsolat
közöttük nem alakult ki. A történelem viharos meglódulása, a társadalmi
korlátokat felborító március előtt le se írták egymás nevét. Széchenyi
István a gróf, a királyi titkos tanácsos nem érintkezhetett Petőfi
Sándor ex-komédiással és kóbor poétával. Köztük állt a származás és a
rang
szakadéka, és ebből következően a reformer és a forradalmár ellentéte
is.
Széchenyit nem prófétai indulatok vezették a
forradalomellenességben. Tisztán látta a vereség lehetőségét is. Érdekei
a polgárosodás mellett szóltak, ezért számára a lassú változás, a
reformmozgalom volt a kívánatos.
Petőfi ezzel szemben nincstelen plebejus volt. Ebben rejlett radikalizmusának anyagi indoka. Széchenyinek viszont volt ereje osztálya fölé kerekedni, amikor megpróbált lépést tartani a forradalmasodó országgal.
A forradalom logikája könyörtelen : " A dolgok úgy állnak, hogy vagy másokat, vagy saját magunkat fogjuk nélkülözni. Akasztani , vagy akasztatni. Kínos alternatíva. " E mondatokat 1848 márciusában Széchenyi vetette papírra.
Petőfi is pontosan tudta ugyanezt : " Föl tehát nemzetem... A tíz
parancsolatból csak egyet tarts meg. Annak az egy parancsolatnak is csak
egy szavát. Azt, hogy ölj, mert ha nem ölsz , téged ölnek. Válassz ! "
Széchenyi összeomlott az alternatíva súlya alatt és Döblinget választotta. Petőfi Segesvárt.
Régen Széchenyi nevében gyalázták Petőfit, később Petőfivel ütötték
Széchenyit. Ma békén meg kellene, hogy férjenek egymás mellett.
Sorsuk belső rokonságát a záró jelenetek teszik teljessé. A döblingi
pisztolylövés ugyanannak az ügynek önkéntes mártírjává avatta
Széchenyit, mint amelyért Petőfi elvérzett a fehéregyházi mezőn. Sok mindent előre láttak a jövőből. Egyet azonban nem sejtettek. A végzetük egybefonódását.
Ha egyáltalán lehet okulni a történelemből, erre a tanulságra a késői utódoknak sem árt néha gondolni. A viták, a civakodások, sőt a gyűlölködések el nem háríthatók, de figyeljük jobban egymást.
Nem feltétlenül szükséges, hogy az utánunk következők állapítsák meg
sajnálkozva : amíg éltek, észre sem vették, hogy egy sereghez tartoznak.
Bankós László
